F3K RC vitorlázó modell szabályzata

( F3K FAI szabályok, egyhangúan jóváhagyva, CIAM F3B.. albizottsága által, 23.03.07, Lausanne )

1 Függelék

SZABÁLYOK 
F3K kategória – RÁDIÓ IRÁNYÍTÁSÚ KÉZI INDÍTÁSÚ VITORLÁZÓ MODELLEK

5.K.1. Általánosan
Ez a kategória egy összetett verseny ahol a rádió irányítású vitorlázómodellek indítása kézzel történik, és meghatározott feladatokat kell végrehajtaniuk. Általában a versenynek legalább öt fordulóból kell állnia. A szervező a verseny kezdete előtt kihirdethet több fordulót is. Bizonyos esetekben (például rossz időjárási viszonyok) a rendezőnek joga van csökkenteni a fordulók számát az elsődlegesen kiírthoz képest. Az ilyen esetekben, a fordulók száma kevesebb lehet mint öt, és az összes fordulót figyelembe kell venni a végső eredménynél.

5.K.1.1. Időmérők
Az szervezőnek biztosítania kell a megfelelő számú jól képzett, hivatalos időmérőt annak megfelelően, hogy minden esetben lehetséges legyen több egyidejű start. A hivatalos időmérő nem segíthet sehogy sem a versenyzőnek vagy a versenyző segítőjének. A versenyző és a versenyző segítője jogosultak, hogy elolvassák az eredményeiket a munkaidő alatt.

5.K.1.2. Segítő
Minden versenyző számára engedélyezett egy fő segítő aki számára nem engedélyezett semmilyen fizikális befolyásolása a repülésnek, kivéve a modell visszahozása, ha az kívül szállt le az indítási és leszállási területen. A segítő csak az indítási és leszállási területen belül segítheti a versenyzőt. A csapatkapitányok számára nem engedélyezett az indítási és leszállási területen belül való tartózkodás. 
A munkaidő befejezése után a versenyzőnek és az időmérőnek az aláírásával kell hitelesíteni a forduló eredményeit. Ha az eredmény nincs a versenyző részéről annak aláírásával hitelesítve, akkor a forduló pontszáma 0.

5.K.1.3. Start segítő
Mozgássérült, korlátozott személyek segítséget vehetnek igénybe az indításhoz és a vitorlázó modelljük vissza hozásához (elkapásához). A start segítőnek minden fordulóban másnak kell lenni, ami azt jelenti, hogy minden start segítő csak egyszer használható a verseny folyamán. A versenyzőnek meg kell érinteni a start segítőt mielőtt az elindítja a modellt. A verseny alatt ahol egy korosztály (pl. nincs ifjúsági kategória) van a 1,5 m-nél alacsonyabb versenyzők segítséget vehetnek igénybe az indításhoz és elkapáshoz.

5.K.1.4. Távirányító megőrzés
A szervezőnek biztosítani kell egy helyet, ahol az összes távirányító és/vagy antenna felügyelve van tárolva a repülés ideje alatt, vagy a megfelelő felkészülési idő alatt.

5.K.2. A vitorlázó modell meghatározása

5.K.2.1. Előírások
A vitorlázómodellekre a következő megkötések érvényesek:
       Maximum    1500 mm fesztáv
       Maximum    600 g súly
Az orrész rádiuszának minimum 5 mm-nek kell lennie minden irányból (Lásd F3B orr méréstechnikai eljárást).

A vitorlázó modellnek kézzel indítottnak és rádió távirányításúnak kell lennie. A kormány felületek számára nincs megkötés. 
Girók és fedélzeti variométerek használata nem engedélyezett.
A vitorlázómodellnek lyukkal, fogantyúval vagy megerősítésekkel kell ellátva lennie, ami lehetővé teszi a modell biztonságosabb kézzel történő megfogását. A fogantyúnak erősnek kell lennie, és integrált részét kell képeznie a modellnek a fél szárnyon belül, nem lehet meghosszabbítható vagy leszerelhető. Eszközök, amik nem tartozékuk a vitorlázómodellnek indítás után, nem engedélyezettek.

5.K.2.2. Előre nem látható leválása az alkatrészeknek.
Ha a modell bármelyik alkatrészét elhagyja a repülés alatt akkor a repült startot az 5.3.1.7. pont szerint kell értékelni. Ha a leszállás alatt bármelyik alkatrészét elhagyja a vitorlázó modell (lásd. 5.K.6.) ebben az esetben a start végét a modell első érintkezése jelenti a talajjal, személlyel vagy tárggyal, és a start érvényesnek tekinthető.

5.K.2.3. Vitorlázó modell váltása
Minden versenyző számára öt vitorlázómodell használata engedélyezett a versenyen. Az alkatrészek cseréje a fent említett 5 vitorlázó modell között megengedett. A versenyző bármikor választhat másik modellt egészen addig, amíg az megfelel az előírásoknak és jelzett frekvencián működik. A rendezőnek meg kell jelölni az öt vitorlázómodellt, és a cserélhető részeit a modelleknek. Minden tartalék vitorlázó modellnek az indítási és leszállási területen kívül kell tárolva lennie és csak egy modellt lehet bevinni az indítási és leszállási területre egy esetleges előre nem látható ok miatti váltás miatt. Ha a munkaidő alatt történik a modell váltás akkor mindkettő modellnek az indítási és leszállási területen belül kell lennie.

5.K.2.4. Visszahozása a vitorlázó modellnek
Ha a versenyző a modellel az indítási és leszállási területen kívül száll le, akkor azt vissza kell vinni az indítási és leszállási területre a versenyző, vagy annak segítője által. Más személyek, beleértve a csapatkapitányt, nem engedélyezettek a modell visszahozására.
A visszahozás során nem engedélyezett a modellel történő vissza repülés az indítási és leszállási területre. Az indítási és leszállási területen kívülről történő indítás 100 pontos büntetést von maga után ami a végső pontszámból kerül levonásra.

5.K.2.5. Rádió frekvenciák
Minden versenyzőnek legalább két csatornával kell rendelkeznie attól függetlenül, hogy melyik vitorlázó modell használja, a rendezőnek a frekvenciákat nyilván kell tartania, és jeleznie kell a használt frekvenciákat a verseny teljes időtartalma alatt. A rendező számára a verseny időtartalma alatt nem engedélyezett a versenyző számára kiosztott frekvencia megváltoztatása. A rendező egyeztetheti a frekvenciákat, ha döntő repülésre kerül sor és ezt is csak a döntő repülés teljes időtartalma alatt.

5.K.2.6. Ballaszt
B3.1 bekezdés 4 b része szerint (a modell építője) nem alkalmazható az F3K kategóriára. Bármilyen ballasztnak a modellen belül kell elhelyezkednie és biztonságosan kell, hogy rögzítve legyen.

5.K.3. A repülőtér meghatározása

5.K.3.1. Repülőtér
A repülőtérnek ésszerűen egyenletesnek, és elég nagynak kell lennie, hogy lehetséges legyen több modell egyidejű repülése. A fő forrása az emeléseknek nem lehet lejtőszél.

5.K.3.2. Indítási és leszállási terület
A szervezőnek ki kell jelölnie egy indítási és leszállási területet a verseny kezdete előtt. Az indítási és a leszállási területen belül minden versenyző számára elegendő helynek kell lennie, hogy letudja bonyolítani az indításait és leszállásait, legalább 30 m távolságnak kell lenni minden irányban a versenyzők között. A rendezőnek figyelembe kell vennie, hogy személyenként 900 m² szükséges (30 m x 30 m).
Minden indításnak és leszállásnak ezen a területen belül kell történnie. A határvonal része az indítási és leszállási területnek. Bármilyen indítás és leszállás ami a kijelölt területen kívül történik 0 pontot ér.
A versenyzők elhagyhatják az indítási és leszállási területet amíg a modelljüket irányítják, de az indítás, leszállás, és elkapása a modellnek az indítási és leszállási területen belül kell történnie.

5.K.4. Biztonság

5.K.4.1. Ütközés személyekkel
Annak érdekében, hogy garantálva legyen a legnagyobb biztonság, bármilyen érintkezést (ütközés) el kell kerülni a vitorlázómodell és bármilyen egyéb személy (kivéve versenyző és indító segéd) között az indítási és leszállási területen belül és kívül. Ha érintkezés (ütközés) történik a munka, vagy felkészülési idő alatt a versenyző 100 pont büntetésben részesül amit a végső pontszámából kell levonni. Továbbá, ha az érintkezés (ütközés) a munkaidő alatt az indításkor történik akkor az egész forduló 0 pontot ér.

5.K.4.2. Ütközés levegőben
Amennyiben kettő vagy több modell ütközik a levegőben a versenyzőknek nincs lehetőségük ismétlésre, illetve büntetést sem kapnak.

5.K.4.3. Biztonsági terület
A rendezőnek ki kell jelölnie biztonsági területeket. A szervezőnek biztosítani kell, hogy a biztonsági területek állandóan jól képzett személyek által biztosítva kell hogy legyenek. Az a versenyző 100 pont büntetés kap aki:

(a) A modelljével a biztonsági zónán belül száll le, vagy neki repül bármilyen földi objektumnak pl. autó vagy épület,

(b) A modelljével a biztonsági zóna felett 3 méternél alacsonyabban száll el (a talajtól mérve)

5.K.4.4. Tiltott légtér.
A szervező meghatározhat tiltott légteret, melybe a berepülés szigorúan tilos bármilyen magasságban. Ha a versenyző berepül a tiltott légtérbe akkor, elsőnek a versenyző figyelmeztetést kap. Ekkor a versenyzőnek el kell hagynia azonnal, és a legrövidebb útvonalon a tiltott légteret. Ha ugyanazon repítés alatt a modell ismét belép a tiltott légtérbe akkor a versenyző 100 pont büntetést kap.

5.K.5. Időjárási körülmények
F3K verseny alatt a szél maximális sebessége 9 m/s lehet. A versenyt meg kell szakítani, vagy a startokat el kell halasztani a verseny rendezőjének, vagy a bíráknak amennyiben a szél folyamatosan erősebb mint 9 m/s 1 percen át az indítási és leszállási zóna területe felett mérve. Eső esetén a rendező dönthet úgy, hogy megszakítja a versenyt.

5.K.6. A leszállás meghatározása

5.K.6.1. Leszállás
A modellt leszálltnak kell tekinteni (és azáltal befejezett a repülése), ha:

(a) A modell bárhol földet ér

(b) A versenyző megérinti a modelljét az első alkalommal kézzel, vagy bármely testrészével (ha versenyző mozgáskorlátozott, akkor a segítőjére ugyanezek az érvényesek)

5.K.6.2. Érvényes leszállás
A leszállás érvényesnek tekinthető, ha:
(a) Legalább egy része a modellnek megérinti az indítási és leszállási területet (vagy bármilyen földi objektumot az indítási és leszállási területen belül).
(b) A versenyző (vagy a segítő) mindkét lábával az indítási és leszállási zónán belül állva elsőre megérinti a modellt.

5.K.7. Repült idő
A repült idő attól a pillanattól mérendő miután a modell elhagyta a versenyző (vagy segítő) kezét, és addig amíg a modell le nem száll, ahogy az az 5.K.6 pontban meg van fogalmazva, vagy a munkaidő le nem jár.
A repült idő hivatalos, ha:
Az indítás a indítási és leszállási zónából történt, és a leszállás az 5.K.6 pontnak megfelelően történt, és az indítás a feladat munkaidején belül lett végrehajtva.
Ez azt jelenti, hogy ha a modell a munkaidő kezdete előtt lett elindítva, akkor a start 0 pontot ér.
Azoknál a feladatoknál, ahol a maximális, vagy cél idők meghatározottak a repült idő csak a maximumig, vagy a cél időig vehető figyelembe.

5.K.8. Helyi szabályok
Helyi szabályok csak biztonsági okok miatt használhatóak, de nem a feladatok megváltoztatására.

5.K.9. Egy forduló meghatározása

5.K.9.1. Csoportok
A verseny fordulókból áll. Minden fordulóban a versenyzők csoportokba vannak szervezve, ha az lehetséges. Egy csoportnak legalább 5 versenyzőből kell állnia. A csoportok összetétele minden fordulóban eltérő kell hogy legyen
Az eredmények súlyozottak minden csoporton belül, 1000 pont az alapja a súlyozásnak ami a csoport nyertesének az eredményével kerül összeszorzásra. A feladatok eredményei másodpercben vannak mérve. A súlyozott pontszám a csoporton belül a következő képlettel van számolva:
súlyozott pontszám = versenyző pontszáma / legjobb versenyző pontszáma x 1000

5.K.9.2. Munkaidő
A munkaidő meghatározott a versenyző számára a feladat kiírás alapján. A munkaidő kezdete és vége egy megkülönböztethető hangjelzéssel kell, hogy jelezve legyen. Az első pillanat, amikor a hangjelzés hallható jelenti a munkaidő kezdetét és/vagy a végét a munkaidőnek.

5.K.9.3. Leszállási ablak
Nem adható pont abban az esetben, ha a versenyző túlrepüli a maximális repülési időt továbbá a munkaidő lejárta után. A munkaidő idő után azonnal, vagy minden egyes a feladatra “mind fel utolsó le” irányuló repítési kísérlet után, a 30 másodperces leszállási ablak megkezdődik. Minden modellnek ami levegőben van azonnal le kell szállnia. Ha a vitorlázó modell később száll le, akkor a repülés 0 pontot ér.
A szervezőnek visszaszámlálással kell bejelentenie az “leszállási ablak”-nak az utolsó 10 másodpercét.

5.K.9.3. Felkészülési idő
Minden fordulóban, a versenyző legalább 5 percet kap felkészülési időnek. Ennek a felkészülési időnek ideálisan 3 perccel a versenyző csoportját megelőző csoport munkaidejének előtt kell kezdődnie (vagy az utolsó kísérlet kezdetekor a “mind fel utolsó le” feladatánál az előző csoportnak), az idővel való takarékoskodás végett. 
A felkészülési idő kezdetekor, a szervezőnek név és/vagy rajtszám szerint kell szólítania a versenyzőket a következő csoportba.

5.K.9.4. Repülési próbaidő
Miután az előző csoportba tartozó összes vitorlázómodell leszállt, a következő csoport versenyzői 2 perc repülési próbaidőt kapnak, ami a részét képezi a felkészülési időnek. A repülési próbaidő alatt a versenyzők számára engedélyezett, hogy annyi próba repítést hajtsanak végre az indítási és leszállási területen belül, amennyi szükséges a rádió és a modell beállításához.
Minden versenyzőnek biztosítani kell, hogy időben befejezze a próba repítéseket és kezdéshez készen álljon amikor a csoportjának a munkaideje elkezdődik. Az utolsó 5 másodperc mielőtt a munkaidő megkezdődik jelezve kell, hogy legyen a szervező által.
A versenyzők akik nem tagjai ennek a csoportnak nem hajthatnak végre próba repítéseket sem az indítási és leszállási területen belül, sem kívül, továbbá bármelyik versenyző aki így cselekszik 100 pont büntetésben részesül. 
Az a versenyző aki a modelljét a felkészülési, vagy a munkaidőn kívül indítja el, vagy repül vele 100 pont büntetést kap.
A versenyzők soron kívüli próba repüléseket hajthatnak végre a távirányító beszedése előtt, és a nap utolsó munkaideje után.

5.K.10. Pontozás
Minden versenyzőnek legalább 3 fordulót kell teljesítenie, hogy érvényes végső pontszámot kapjon.

5.K.10.1. Végső pontszám
A végső pontszám az összesítése a fordulók súlyozott pontszámának mínusz a büntetés pontszáma. 
Ha 5 vagy több kör lett lebonyolítva akkor a legalacsonyabb pontszámú forduló esik ki.
Ha 9 vagy több kör lett lebonyolítva akkor a kettő legalacsonyabb pontszámú forduló esik ki.
Ha 14 vagy több kör lett lebonyolítva akkor a 3 legalacsonyabb pontszámú forduló esik ki.
Ha 19 vagy több kör lett lebonyolítva akkor a 4 legalacsonyabb pontszámú forduló esik ki.
Ha 24 vagy több kör lett lebonyolítva akkor a 5 legalacsonyabb pontszámú forduló esik ki.
A büntető pontoknak fel kell tüntetve lenni az eredmények sorában, jelölve a fordulót amiben kiróva lettek. A büntető pontok nem kerülnek beszámításra, ha éppen a forduló pontszáma amiben a szabálysértés történt kiesik. 
Ha egy versenyző 300 pontnál többet gyűjt össze, akkor ki lesz zárva a versenyből.

5.K.10.2. Rövidítés meghatározása
Rövidítés esetén, a legjobb kiesett pontszám határozza meg a helyezések sorrendjét. Ha a egyenlőség még mindig fennáll, akkor a következő legjobb pontszám határozza meg a helyezések sorrendjét (ha elég forduló lett repülve). Ha minden kiesett pontszám fel lett használva és a helyezések nem meghatározottak, egy elkülönített döntőt kell csinálni az érintett versenyzők számára, a helyezések tisztázása végett. Ebben az esetben a versenybíróság fog meghatározni, egy feladatot amit a döntő repülés során kell repülniük a versenyzőknek.

5.K.10.3. Döntő repülések
A szervezőnek be kell jelentenie a döntő repülések sorrendjét még a versenyszám kezdetekor. A döntőnek legalább 3 fordulóból kell állnia, és maximum 6 fordulóból állhat. Ha 5 vagy 6 forduló lett repülve, akkor a legalacsonyabb pontszám kiesik. 

A maximális száma a versenyzőknek döntő során 12. A minimális száma a versenyzőknek egy döntő során a 10-15%-a a teljes mezőnynek.
Ifjúsági döntő a felnőtt döntő 2/3-ának a létszámával tartható. Egy elkülönített ifjúsági döntő nem szükséges.
Ha döntő kerül repülésre, az előző fordulók pontszámai nem vehetőek figyelembe.

5.K.11. Feladatok meghatározása
Az aznap repülésre kerülő feladatokat részletes előírásoknak kell tartalmazniuk amit a szervezőnek ki kell még a verseny kezdete előtt hirdetni. A feladatok leírásának meghatározását lásd lentebb. Az időjárási körülményektől és a versenyzők számától függően a feladatok, és az arra vonatkozó munkaidő lecsökkenthető a szervezők döntése alapján, ahogy az meg van határozva a feladat leírásban.

5.K.11.1. B feladat (Utolsó repítés):
Minden versenyzőnek korlátlan számú repítésre van lehetősége, de csak az utolsó repülés kerül beszámításra a végső eredmény meghatározásához. A repült idő maximum 300 másodperc. Minden további indítása a vitorlázó modellnek az indítási és leszállási területen megsemmisíti az előző időt.

Munkaidő: minimum 7 perc, maximum 10 perc

5.K.11.2. C feladat (Az utolsó előtti és utolsó repülés)
Minden versenyzőnek korlátlan számú repítésre van lehetősége, de csak az utolsó előtti és az utolsó lesz értékelve.

A repítés maximális ideje 240 másodperc 10 perces munkaidő mellett. Ha a versenyzők száma magas, akkor maximális repülési idő le lehet csökkenteni 180 másodpercre és a munkaidő 7 percre.
Példa: 1. repülés 65 s
           2. repülés 45 s
           3. repülés 55 s
           4. repülés 85 s
           Teljes pontszám: 55 s + 85 s = 140 s

5.K.11.3. E feladat (Összes fel, utolsó le, másodpercek):
Minden versenyzőnek a csoportban egy időben kell elindítania a vitorlázó modelljét a rendező hangjelzésére 3 másodpercen belül. A maximálisan mérhető repült idő 180 másodperc. A hivatalos időmérő az egyéni repült idejét a versenyzőnek az 5.K.6 és 5.K.7 a vitorlázómodell elengedésének pillanatától méri és nem a hangjelzéstől. A vitorlázó modellnek a hangjelzéstől számított 3 másodperccel későbbi elindítása 0 pontot eredményez.

Az indítások száma (3-tól 5-ig) a verseny kezdete előtt a szervező által kell meghirdetve lenni.
A felkészülési idő a kísérletek között 60 másodpercre van korlátozva a 30 másodperces leszállási ablak után. Ezalatt az idő alatt a versenyző visszahozhatja, vagy megjavíthatja a vitorlázómodelljét, vagy vitorlázómodellt válthat.
A minden versenyző minden kísérletének repült ideje összeadódik és súlyozásra kerül a végső pontszám számítása során ennél a feladatnál.
Munkaidő nem szükséges. 
Példa: A versenyző: 45+50+35 s = 130 s = 812.50 pont
           B versenyző: 50+50+60 s = 160 s = 1000.00 pont
           C versenyző: 30+80+40 s = 150 s = 937.50 pont

5.K.11.4. H feladat (Idő növelése 15 másodperccel):
Minden versenyzőnek korlátlan számú repülés áll rendelkezésére egy célidőhöz. Minden versenyzőnek az első start során meg kell próbálni legalább 30, vagy több másodpercet teljesíteni. Miután ez teljesítette, minden következő célidő emelve kell, hogy legyen 15 másodperccel ennek következtében a repült időknek azonosnak vagy többnek kell lenniük mint: 30 s; 45 s; 60 s;75 s; 90 s; 105 s; 120 s. A leghosszabb repült cél idő 120 másodperc. Minden teljesített cél idő beszámításra kerül az eredmény meghatározásánál.

A munkaidő 10 perc.
Példa: 1. repítés 32 s  a 30 másodperces célidő teljesítve lett, az repülés pontszáma 30     pont.
                                        A következő célidő 45 másodperc.
           2. repítés  38 s  45 másodperc nem lett elérve, 0 pont
           3. repítés  42 s  45 másodperc nem lett elérve, 0 pont
          4. repítés 47 s A 45 másodperces célidő teljesítve lett, a repülésért járó pontszám 45 pont;
                            Rész pontszám: 30 + 45 pont. A következő célidő 60 másodperc
          5. repítés  81 s A 60 másodperces célidő teljesítve, a repülésért járó pontszám 60 pont. A következő célidőnek 75 másodpercnek kellene lennie, de a hátralévő munkaidő csak 65 másodperc ezért a következő célidő repülés nem valósulhat meg.
          A teljes pontszáma a feladatnak: 30+45+60 = 135 pont

5.K.11.5. I feladat (Póker – változó célidő)
Az első indítást megelőzően, minden versenyzőnek jeleznie kell a célidejét a hivatalos időmérőnek. A versenyző számára korlátlan számú indításra van lehetősége, hogy elérje vagy felülmúlja az általa meghatározott időt. Ha a célidő teljesítve lett, vagy túl lett lépve akkor a célidő meghitelezésre kerül, és a versenyző jelezheti a következő célidejét, ami lehet kevesebb, egyenlő, vagy több, mielőtt elindítja a vitorlázó modelljét. Ha a célidőt nem sikerül teljesítenie, akkor nem változtathatja meg az előzetesen választott célidőt. A versenyzőnek meg kell próbálnia a munkaidő végéig teljesíteni az általa választott célidőt. A munkaidő vége felé, a versenyzőnek közölnie kell egy valós időt részletezve percben vagy másodpercben 

A közlésnek 5 alkalommal kell elhangzania. Az 5 repülés az elért célokkal kerül pontozásra. Az elért célidők összeadódnak.
Ez a feladat csak akkor szerepelhet versenykiírásban, ha a szervező biztosítja a megfelelő számú hivatalos időmérőt, azért hogy minden versenyző a fordulóban egy hivatalos időmérő által legyen végig kísérve.
A munkaidő 10 perc.
Példa:  Jelzett idő            Repült idő                Pontozott idő
                45 s                 1. repítés 46 s                45 s
                50 s                 1. repítés 48 s                  0 s
                                        2. repítés 52 s                50 s
                47 s                 1. repítés 49 s                 47 s
                60 s                 1. repítés 57 s                  0 s
                                        2. repítés 63 s                 60 s
                60 s                 1. repítés 65 s                 60 s
                Teljes pontszám 262 s

5.K.11.6. J feladat (3 a 6-ból):
A munkaidő alatt a versenyző összesen 6 alkalommal indíthatja el a vitorlázó modelljét. A maximálisan számításba vehető repült idő 180 másodperc. Az három leghosszabb repülés (180 másodpercig) kerül a figyelembevételre a végső pontszám meghatározásánál.
A munkaidő 10 perc.

5.K.11.7. M feladat (Öt leghosszabb repítés)
Minden versenyzőnek korlátlan start áll a rendelkezésére. Csak a legjobb öt repülés kerül összeadásra. A repítéseknél figyelembe vehető maximális repült idő 120 másodperc. 

A munkaidő 10 perc.

5.K.11.8. P feladat (Egy, kettő, három és négy perces repülések, mindenféle sorrendben)
A munkaidő alatt, minden versenyző számára korlátlan repülés áll rendelkezésre. A versenyzőnek teljesítenie kell 4 különböző célidőt. A célidők a következők bármilyen sorrendben: 60, 120, 180 és 240 másodperc. Ennél fogva a versenyző négy leghosszabb repülése a munkaidő során meg van határozva a négy célidő alapján, ezért a leghosszabb repülése a 240 másodperces célhoz tartozik, a második leghosszabb repülése a 180 másodperces célhoz, a harmadik leghosszabb repítése a 120 másodperces célidőhöz és a negyedik leghosszabb repítés a 60 másodperces célhoz van rendelve. A célidőn felüli repült másodpercek nem számítanak bele a végső eredménybe.

A munkaidő 10 perc.
Példa:                           Repült idő                 Pontozott idő
             1. repítés              63 s                              60 s
             2. repítés            239 s                            239 s
             3. repítés            182 s                            180 s
             4. repítés              90 s                              90 s
A teljes pontszáma ennek a feladatnak a következő lenne: 60 s + 239 s + 180 s + 90 s = 569 s

 

Alexander Wunschheim
Fachreferent F3K
DAeC
Fordította:
Gyurcsik Vince
Email: gyurcsik.vince@citromail.hu

KIEGÉSZÍTÉS 
F3K “mikro” kategória – RÁDIÓ IRÁNYÍTÁSÚ KÉZI INDÍTÁSÚ VITORLÁZÓ MODELLEK


5.K.13. A mikro DLG modellekre a verseny alatt az 5.K.1. (általános), 5.K.2. (modell meghatározása) 5.K.10.1. (végső pontszám), és 5.K.11. (feladatok) pontok kivételével ugyanazok az előírások az érvényesek mint a “Normál” méretű F3K modellekre.

5.K.14. Általános
Ez a kategória egy összetett verseny ahol a rádió irányítású vitorlázómodellek indítása kézzel történik, és meghatározott feladatokat kell végrehajtaniuk. Általában a versenynek legalább három fordulóból kell állnia. A szervező a verseny kezdete előtt kihirdethet több fordulót is. Bizonyos esetekben (példáúl rossz időjárási viszonyok) a rendezőnek joga van csökkenteni a fordulók számát az elsődlegesen kiírthoz képest. Az ilyen esetekben, a fordulók száma kevesebb lehet mint három, és az összes fordulót figyelembe kell venni a végső eredménynél.

5.K.15. Előírások
A vitorlázómodellekre a következő megkötések érvényesek:
Maximum 1000 mm fesztáv
Maximum 300 g súly
Az orrész rádiuszának minimum 5 mm-nek kell lennie minden irányból (Lásd F3B orrméréstechnikai eljárást).

A vitortázó modelnek kézzel indítottnak és rádió távirányításúnak kell lennie. A kormány felületek számára nincs megkötés. Girók és fedélzeti variométerek használata nem engedélyezett.

A vitorlázómodellnek lyukkal, fogantyúval vagy megerősítésekkel kell ellátva lennie, ami lehetővé teszi a modell biztonságosabb kézzel történő megfogását. A fogantyúnak erősnek kell lennie, és integrált részét kell képeznie a modellnek a fél szárnyon belül, nem lehet meghosszabítható vagy leszerelhető. Eszközök, amik nem tartozékuk a vitorlázómodellnek indítás után, nem engedélyezettek.

5.K.16. Végső pontszám
A végső pontszám beszámítása során nem esik ki a legalacsonyabb pontszámú forduló. A végső pontszám számítását lásd lentebb.

5.K.17. Q feladat (Egyenes kiesés)
A kijelölt területről minden versenyzőnek a csoportban egyidőben kell elindítania a vitorlázó modelljét a rendező hangjelzésére 3 másodpercen belül. A maximálisan mérhető repült idő nincs meghatározva. A hivatalos időmérő az egyéni repült idejét a versenyzőnek az 5.K.6 és 5.K.7 a vitorlázómodell elengedésének pillanatától méri és nem a hangjelzéstől. 
A vitorlázó modellnek a hangjelzéstől számított 3 másodperccel későbbi elindítása 0 pontot eredményez. A versenyzőnek a kijelölt területen belül kell leszállnia a vitorlázómodelljével. Az ettől eltérő esetben a start 0 pontot ér. 
A versenyzők pontozása a leszállás sorrendjében a csoport létszámától függően történik, az elsőnek leszálló versenyző kiesik, már a következő alfordulóban nem vehet részt. 
Egy forduló addig tart amíg 1 versenyző marad. Az alfordulók során során a szerzett pontszámok összeadódnak a forduló pontszámának meghatározásához. A végső pontszám meghatározásához a fordulók pontszámai adódnak össze.
A legjobb pontszámot elérő versenyző jut tovább a következő csoportba. Egyenlőség esetén a helyezéseket egy plusz starttal kell eldönteni.

Munkaidő nincs meghatározva

Példa: 
5 fős csoport esetén

1. forduló

 

Alfordulók

Végső
 pontszám

Versenyzők

 

1.

2.

3.

4.

 

1.

22

11

x

x

33

2.

11

x

x

x

11

3.

55

22

33

11

121

4.

44

33

22

22

121

5.

33

44

11

x

88

 

2. forduló

 

Alfordulók

Végső
 pontszám

Versenyzők

 

1.

2.

3.

4.

 

1.

11

x

x

x

11

2.

22

11

x

x

33

3.

33

33

33

22

121

4.

44

44

22

11

121

5.

55

22

11

x

88

 

3. forduló

 

Alfordulók

Végső
 pontszám

Versenyzők

 

1.

2.

3.

4.

 

1.

11

x

x

x

11

2.

44

11

x

x

55

3.

22

44

33

22

121

4.

55

33

22

11

121

5.

33

22

11

x

66

 

Végső pontszámok

 

Fordulók

 

Versenyzők

 

1.

2.

3.

Összesen

Döntő

Eredmény

1.

33

11

11

11

 

55

2.

11

33

55

55

 

99

3.

121

121

121

121

11

374

4.

121

121

121

121

22

385

5.

88

88

66

66

 

242

A 3. és 4.es számú versenyző között egyenlőség áll fenn, ebben ahogy azt szabályzat előírja, a döntő startot kell kihírdetni a két versenyző között melynek az eredménye hozzáadódik a végső pontszámhoz.

Készítette: Gyurcsik Vince
Jóváhagyta: Nagykőrösi Modellező Klub, 2009-01-30